A A A

Napelemes sajtószemle

Az Egyesült Királyság kormánya 4,3 millió font támogatást jelentett be az űrben megvalósuló napenergia-projektekre, amelyet brit egyetemek és technológiai vállalatok kaphatnak meg.

Elolvasom

Tavaly felfüggesztették a visszatáplálási lehetőséget, ezzel ellehetetlenült a szaldóelszámolás, a potenciális felhasználók a kiszámíthatatlanság miatt egyszerűen elállnak a beruházásoktól. Az Indexnek nyilatkozó szakértő szerint lassan strukturális problémákat okoz, hogy a szabályozói környezet teljesen kiszámíthatatlan.

Elolvasom

Már több mint másfél évtizede, hogy jóváhagyták az észak-amerikai kontinens több nagyvárosát összekötő, 1287,5 kilométer hosszú, nagysebességű vonathálózatát, azonban a 2020-ra tervezett megnyitás után három évvel is messze van még a cél. A projekt eredetileg 33 milliárd dollárba került volna, ám a végösszeg a jelenlegi becslések szerint a 128 milliárd dollárt is elérheti.

Elolvasom

Az Európai Fotovoltaikusnapelem-ipari Szövetség tagjainak új adatai szerint az iparág a küszöbén áll annak, hogy a fotovoltaikus-értéklánc egészében több mint 30 GW éves gyártási kapacitást építsen ki.

Elolvasom

Az Európai Beruházási Bank Csoport (EBB csoport) újabb rekordszintre növeli a tiszta energiához biztosított finanszírozási volumenét, és kiterjeszti célzott, rendkívüli támogatását a nulla nettó kibocsátási célt szolgáló legkorszerűbb stratégiai technológiákhoz és termékekhez biztosítandó gyártókapacitás kiépítésére - jelezte az EBB egy közleményben.

Elolvasom

Hosszú hónapok óta tartó bizonytalanság után látszik némi fény a „napelemes alagút” végén, ugyanis a kormány július közepétől enyhít a szigorú pályázati elszámolások szabályain.

Elolvasom

Kutatók sikeresen létrehoztak egy napenergiával működő technológiát, ami képes CO2-t és műanyaghulladékot fenntartható üzemanyaggá és kozmetikumokká alakítani.

Elolvasom

Világszerte mélypontra süllyedt a napelemek ára. Azonban elsősorban Európában jellemzi túlkínálat a napelemmodulok piacát. Emellett túlkapacitás alakut ki a modulokhoz gyakorlatilag nélkülözhetetlen poliszilícium gyártásában.

Elolvasom

facebook_page_plugin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* indicates required
Felhasználási feltételek