Napelemes sajtószemle
Az Egyesült Államok felmondta a párizsi klímavédelmi egyezményt, az így előállt hatalmi vákuumot Kína töltheti ki. Az Egyesült Államok felmondta a párizsi klímavédelmi egyezményt, az így előállt hatalmi vákuumot Kína akarja kitölteni.
A németországi terjeszkedés lehetőségét vizsgálja az Alteo, amely három fő területen kíván növekedni - mondta ifj. Chikán Attila, a cég vezérigazgatója a Napi.hu-nak. A társaság decemberben fontos mérföldkőhöz ért, miután megújuló erőművi portfóliójában megjelent az első üzemelő naperőmű is.
Kínai befektető építené meg Közép-Európa legnagyobb napelemparkját Kaposváron. A beruházásról szóló hírt Szita Károly, a somogyi megyeszékhely polgármestere jelentette be. A projektet fél éve készíti elő a város vezetése, a szándéknyilatkozatot már alá is írták a partnercéggel, mely a tíz legnagyobb kínai állami vállalat egyike. A tervek szerint a távol-keletiek huszonöt évre kétszáz hektárnyi területet bérelnének Kaposvártól, s itt építenék meg a nemcsak idehaza, hanem a környező országokban is egyedülálló méretű napelemparkot – az itt termelt energiából a város is részesülne, emellett a beruházás komoly iparűzési adóbevételt is hozna a megyeszékhelynek.
Folytatódik a megújulók fokozatos terjedése, az olaj árát továbbra is az OPEC tagok és az amerikai palaolajtermelők mozgatják, az elektromos autók pedig minden eddiginél messzebbre jutnak el – egy töltéssel.
A kormány támogatja, hogy a földművesek, a földművesek tulajdonában álló gazdasági társaságok és mezőgazdasági vállalkozások kis teljesítményű erőművekből álló napelemfarmokat hozzanak létre legalább 600 darabos és legalább 300 megawatt összteljesítményt elérő naperőmű kiépítésével. A munkát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara koordinálja nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásként.
Több száz új napelemfarm telepítését támogatná a kormány az agrárgazdálkodók részére, valamint egy, a létesítéshez igénybe vehető kedvezményes hitelprogram bevezetését is támogathatónak tartja.
A kormány támogatja, hogy a földművesek, a földművesek tulajdonában álló gazdasági társaságok és mezőgazdasági vállalkozások kisteljesítményű erőművekből álló napelemfarmokat hozzanak létre legalább 600 db, legalább 300 MW összteljesítményt elérő naperőmű kiépítésével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara koordinálása mellett, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásként - derül ki a Magyar Közlönyben megjelentekből.
Magyarország nettó villamosenergia-fogyasztása 2016-ban 1,23%-kal nőtt az előző évhez viszonyítva – olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) ZRt. most megjelent közös kiadványában.
Megújuló energiaforrásokból háromszor több áramot állítottak elő az Egyesült Királyságban idén, mint amennyit a szénerőművek termeltek.
A brit szélerőművek az év háromnegyedében több villamosenergiát termeltek, mint a szénerőművek, míg a napenergia az év több mint felében múlta felül a szén teljesítményét - derül ki a MyGridGB honlapján közzétett adatokból. Ezek szerint 2017-ben - a december 12-ig feldolgozott kimutatások alapján - a megújuló források 315 napon keresztül termeltek több áramot a széntüzelésű erőműveknél. Részletezve, a szélturbinák 263 napon, a napelemek 180 napon "ütötték ki" a szénerőműveket. Április és augusztus között mindössze 10 napon haladta meg a szénerőművek teljesítménye a naperőművekét. Összességében elmondható, hogy december 12-ig megújuló energiaforrásokból háromszor annyi villamosenergiát állítottak elő, mint szénből.