Napelemes sajtószemle
A világ legnagyobb napelem gyártói között szinte csak kínai cégek találhatók. Egyetlen koreai tulajdonban lévő vállalat kapott helyet a Top10-es listán, de a Hanwha Q-Cells gyártása is döntően Kínában koncentrálódik. Egy évvel korábban az amerikai First Solar még befért a legerősebbek közé, a 2017-es összesítésben azonban már nem jutott hely a gyártónak.
Tizenkét év alatt kétszeresére emelkedett a megújuló energia részaránya az Európai Unió energiafogyasztásában - mutatják az Eurostat adatai.
Az unió statisztikai hivatala csütörtökön közölte, hogy 2016-ban 17 százalék volt a megújuló energia súlya, szemben a 2004. évi 8,5 százalékkal. Erről az évről állnak először rendelkezésre adatok.
A 35 éve üzemelő paksi atomerőmű építéséről szóló egykori döntés mára beigazolódott, a legolcsóbban, legbiztonságosabban és a legnagyobb teljesítmény-kihasználás mellett működik a létesítmény. Az új blokkok létesítése ennek hosszú távú fenntartását szolgálja - közölte a beruházás tárca nélküli minisztere pénteken, egy Nagykanizsán tartott atomenergetikai fórumon.
Elsősorban a "felrobbanó kínai keresletnek", valamint az ismét erősödő európai igényeknek köszönhetően idén újra rekordot dönthetnek a globálisan telepített napelem-kapacitások.
Három éven belül minden szénerőművet bezárnak Franciaországban – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök a davosi Világgazdasági Fórumon. A terv nem teljesen új, hiszen már elődje, Francois Hollande is azt tervezte, hogy leszámol a szénenergiával, ő azonban még 2023-as céldátumot adott meg. Ezt hozta most két évvel előbbre az új államfő. Macron arról is beszélt, hogy a kieső termelést megújuló és nukleáris kapacitásokkal pótolnák.
Nyíregyháza – A megyeszékhely legrégebbi gimnáziuma látványosan megfiatalodott az elmúlt években, s ez nem csak a külcsínben nyilvánul meg: a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium élen jár a környezetvédelemben, a műemlék épület 21. századi, megyénkben egyedülálló megoldásokat rejt.
Tavaly tizedannyi (összesen 264) támogatási kérelem érkezett a Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatalhoz (MEKH) megújuló alapú energiatermelés támogatására, mint az előző évben, és ezek jóval kisebb kapacitást is képviseltek – tudta meg a Világgazdaság a hivataltól. A kérelmek szinte kizárólag napelemes erőművekre vonatkoztak.
Az autók mellé érkezik az új üzletág, amelyben családi házak számára kínálnak napelemeket és energiatároló egységet. Nagy-Britanniában már elindult a Nissan Energy Solar nevű szolgáltatás, amelynek keretében az autógyártó napelemes rendszereket kínál családi házak számára. Annyival tud többet a Nissan ajánlata a konkurenciánál, hogy az egyszerű napelem-panelek mellett lítium-ion akkumulátort is kínálnak, amelynek segítségével akár a hálózattól teljesen függetlenítheti magát a felhasználó, vagy a Leaf vagy e-NV200-as elektromos autó üzemeltetési költségeit csökkentheti.