A A A

Napelemes sajtószemle

Csaknem ötmillió tonnával csökkent a globális éghajlatváltozást gyorsító üvegházhatású gázok kibocsátása tavaly Németországban, de a közlekedési szektor kibocsátása tovább emelkedett a kedden megjelent kormányzati adatok szerint. 

Portfolio

A francia állami EdF energiaszolgáltató konszern az európai piacvezető pozíció megszerzése érdekében nyolcmilliárd eurót invesztál áramtároló technológiai fejlesztésekbe 2018 és 2035 között - írja az MTI.

Napi.hu

Mind a globális energiakereslet, mind a szén-dioxid-emisszió emelkedett 2017-ben. Tavaly 2,1 százalékkal fogyasztottunk több energiát, és 1,4 százalékkal bocsátottunk ki több szén-dioxidot, mint 2016-ban – számolt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).

VG.hu

 

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) korábbi előrejelzései rendre alulbecsülték a megújuló energiaforrások terjedését, ugyanakkor a nukleáris energia szerepét túlbecsüli prognózisaiban. A kritikusok szerint nem tévedésekről, hanem tudatos lépésről van szó, amit energiapolitikai megfontolások motiváltak. 

Porfolio

Az MVM csoport holnap rakja le a Pakson tervezett újabb naperőműve alapkövét. Az idén országszerte további 108 hasonló, de kisebb létesítményt kíván építeni öt további projekt keretében.

VG.hu

Naperőművek sora épülhet idén a 2016-os kérelemdömping hatására: ez letörheti az árakat. Elemzők szerint a nap- erőmű-kapacitás bővítése alaposan átalakíthatja a piacot. A mostani fejlesztések mellett háromezer napelempark kiépítését szorgalmazza a kormány a gazdák földjén.

Kisalföld

A világ legnagyobb napenergia-termelő vállalatát hozza létre a SoftBank technológiai alapja, a Vision Fund, és Szaúd-Arábia. 

Portfolio

Magyarország éllovas a régióban a visszatérítendő EU-források terítése szempontjából - mondja Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója. Interjúnkban a Budapest Bank eladásáról, a lakossági energiahatékonysági pályázatokról, az MFB Pontok jövőbeni sorsáról és egy közép-európai régiós fejlesztési bank létrehozásának tervéről is kérdeztük az állami tulajdonú pénzintézet vezérét. 

Portfolio.hu

facebook_page_plugin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* indicates required
Felhasználási feltételek