A A A

Napelemes sajtószemle

Lantos Csaba energiaügyi miniszter az InfoRádió-ban jelentette be, hogy szeptemberben fogják felülvizsgálni a tavaly bevezetett napelem-csatlakozási stopot.

Tavaly októberben került bevezetésre a napelem-csatlakozási stop, aminek hála már nem éri meg napelemet telepíteni. Persze akkumulátorra továbbra is lehet engedélyt kérni és azon tárolni az energiát, de ennek olyan plusz költségei vannak, amik miatt 40 éven belül sem térülne meg a szerkezet.

Elolvasom

A hazai energiarendszer több területen komoly kényszer-és csapdahelyzetbe jutott, részben a körülmények szerencsétlen együttállása, részben az elmúlt évtizedek nem túl sikeres külügy és energia politikája miatt. Ez utóbbi nem kizárólag az elmúlt 13 év sara, hanem a végig nem gondolt korábbi cselekedetek és a sajátos hazai politikai kultúra eredménye is.

Elolvasom

A nyersanyagárak alakulását hosszú távon az energiaátmenet határozhatja meg. Ugyanakkor a „zöldülés” folyamatában rejlő bizonytalanságok az árupiacokra jellemző adottságokkal karöltve extrém mozgásokat eredményezhetnek. Így nem érdemes olyan leegyszerűsítő világképpel nekifutni ennek az időszaknak, hogy a fosszilis energiahordozók mindig rosszul teljesítenek majd, míg az akkumulátor-fémek vagy a réz bármikor jó befektetési célpontok lesznek.

Elolvasom

Néhány évvel ezelőtt egy Miskolcon bázist kiépített, német-francia hátterű napelemes rendszertelepítő cégnél tölthettem el néhány órát, újságíróként. Nagyon nyitottak voltak, mindenre rákérdezhettem, mindenre válaszoltak. Így derült ki például az, hogy a legtöbb megrendelésük akkoriban Észak-Afrika, illetve a Mediterráneum Európán kívüli részéről érkezett. A cég az ipari méretű napelemes rendszerek telepítésének operátoraként szerződött a leggyakrabban, tehát az volt a feladatuk, hogy egy-egy projektet az irányításuk alatt álló szerelő csapatokkal a puszta földtől a rendszer bekapcsolásáig megépítsenek.

Elolvasom

A kormány elszámolási és beszámolási egyszerűsítést jelentett be a vissza nem térítendő napelemes pályázathoz.

Elolvasom

Energiaellátás szempontjából ez az év már rendben van, és 2024-re is mindent megtettünk, hogy biztonságos ellátást tudjunk mind a lakosságnak, mind a vállalatoknak nyújtani – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A tárcavezető beszélt a rezsicsökkentés jövőjéről, az energiadiverzifikáció állásáról, a szélkerékerdő veszélyéről és a napelemes szaldóelszámolás változásáról is.

Elolvasom

Az Energiaügyi Minisztérium kiírt egy pályázatot, amellyel azt szeretné elérni, hogy két év múlva a jelenleginek a kétszeresére növekedjen a villamosenergia hálózat tárolókapacitása.

Elolvasom

Az áramellátás biztonságát fenyegető veszélyekre hivatkozva lekapcsolta a napelemes rendszereket a hálózatról vasárnap a lengyel rendszerirányító. Korábban ilyenre nem volt példa az országban.

Elolvasom

facebook_page_plugin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* indicates required
Felhasználási feltételek