A A A

Napelemes sajtószemle

Kétharmados készültséget ért el 2023 végére a Forest-Vill Kft. azon munkálatokban, amelyeket a MAVIR által kiírt nyertes tendereken vállalt a nagyfeszültségű alállomások terhelhetőségének növelésére – közölte a budaörsi székhelyű cég csütörtökön.

Elolvasom

Fontos szabályok léptek hatályba 2024. január elsején a háztartási méretű kiserőművek elszámolásánál, mert a két ünnep közt megjelent kormányrendelet tisztázta az összes részletszabályt, így egyfajta korszakhatárt is kijelölt a szaldó és a bruttó elszámolási rendszer között; az újonnan bevezetett havi szaldó körüli félreértéseket pedig egy friss energiaügyi minisztériumi közlemény oszlatta el. Mindezek alapján az alábbiakban bemutatjuk, hogy milyen változásokról döntött a kormány, és így kire pontosan milyen szabályok vonatkoznak. 

Elolvasom

Alig maradt el a 1,5 fokos küszöbértéktől a tavalyi évben mért globális hőmérséklet-emelkedés az EU éghajlatváltozással foglalkozó szolgálata, a Kopernikusz szerint. A globális hőmérséklet 1,48 fokkal volt magasabb az 1850 és 1900 közötti évek átlagánál – közölte a Kopernikusz tegnap a “Global Climate Highlights 2023” című jelentésében.

Elolvasom

A CEEGEX Zrt. földgáz-piaca mellett 2024-től új tőzsdét indít. Az első negyedévben induló hazai EKR (Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer) szervezett piac lehetőséget teremt a hitelesített energiamegtakarítások tőzsdei kereskedelmére, egyúttal az energiahatékonysági kötelezettségek teljesítésére. A tőzsdéhez való csatlakozás lehetősége megnyílt, az első felhasználói tesztekre is le lehet már adni a jelentkezést - tájékoztatta a Portfoliot a CEEGEX Zrt.

Elolvasom

Soha nem látott mértékben pörögnek az LNG-projektek, miközben a tiszta energiára esküsznek globálisan. A következő öt évben több mint 200 millió tonna új földgázexport-kapacitás fordul termőre, míg 2030-ra újabb 300 millió tonna új LNG-kapacitás állhat üzembe. Ez nagyjából 70 százalékos növekedés a mostanihoz képest.

Elolvasom

Jövő hétfőn, január 15-én délelőtt 10 órától élesedik a lakossági előregisztrációs felület a napelemes pályázatban ügyfélkapus azonosítóval, és miután ezt megteszi az érintett háztartás, egy kiválasztott kivitelezővel kell szerződnie, és csak utána tudja benyújtani a támogatási kérelmét – hívta fel a figyelmet péntek reggeli közleményében az Energiaügy Minisztérium. Bőséges már a kivitelezői kör, amelyből választani lehet, mert a számukra már december elejétől elindult előregisztrációs folyamatban már több mint félezer vállalkozás kapott jóváhagyást regisztrációjához.

Elolvasom

December elején megjelent a Napenergia Plusz Program pályázati kiírás, amelynek keretében akár 5 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető energiatárolós napelemes rendszerre. A program különlegessége, hogy bárki pályázhat, aki a viszonylag tág feltételrendszernek megfelel. Az érdeklődők január 15-től előregisztrálhatnak, ami a pályázati lehetőség igénybevételének a feltétele.

Elolvasom

2024 elején kivezetésre kerül a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) szaldóelszámolási rendszere, és felváltja az ún. bruttó elszámolás. Az átállás remek lehetőséget kínált (volna) arra, hogy egy korszerű elszámolási rendszer kerüljön bevezetésre idehaza, amely figyelembe veszi a villamos energia valódi értékét, a hálózathasználat költségeit, és így ösztönzi a fogyasztó oldali válaszadást. Bár néhány nap múlva indul az új rendszer, továbbra is sok a bizonytalanság, és kérdéses, hogy az új feltételekkel megéri-e majd napelemet telepíteni a háztetőkre.

Elolvasom

facebook_page_plugin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* indicates required
Felhasználási feltételek